Andreas Strehler Transaxle Remontoir Tourbillon Bemutató

Andreas Strehler igazi órásmester, nem csak tudásában, de személyiségében is. Aki találkozott már nagynevű, egyéni kis céget vezető órással, az tudja, hogy a legjobbak igazi introvertált egyéniségek. A közösségi közegek nem számítanak általuk kedvelt környezetnek, nehézkesen értetik meg magukat az emberekkel és ez vice versa is igaz. Akik pedig showmannek számítanak manapság, lásd például Max Büsser vagy Richard Mille, nos, ők nem is igazi órások – nem mi mondjuk, ők állítják ezt saját magukról. Mert míg Max Büsser vagy Richard Mille fejéből is ki tud pattanni számos elképesztő óra-koncepció, a különbség köztük és Andreas Strehler, Kari Voutilainen vagy a honfitársunk, Becsei Áron között az, hogy utóbbiak nem csak elképzelik, de ők maguk is tervezik és gyártják az óráikat. Ehhez pedig már vérbeli órásnak kell lenni – ők pedig, hogy körbeérjünk, introvertáltak.

Strehler nem szavakkal, sokkal inkább költői szépségű óráival és szerkezeteivel fejezi ki magát. És pont ez a csoda az egyedi óragyártásban, éppúgy, mint minden magas szinten űzött művészetben: a nehézkes, önmagába forduló egyéniség nem szavain, hanem művészetén keresztül mutatja be, milyen csodásan is képes látni, mi több, formálni a világot. Strehler esetén ez a "papillon" avagy pillangó által ihletett szerkezetekben kerül kifejeződésre, ami még akkor is igaz ha ezen az eddigi egyik legösszetettebb modelljén, a Transaxle Remontoir Tourbillon-on ez nem is érvényesül annyira.

Az óra egy igazi gyakorlat a "magas óragyártásban:" van itt tourbillon és remontoir éppúgy, mint mívesen kidolgozott járástartalék és megannyi negatív tér és csontvázasítás, melyek egyik érdekes pontról a másikra ugratják az órakedvelő tekintetét. A részletekben nem véglegesen elveszve a funkciók lényege a következőképp alakul.

A "remontoir" egy olyan komplikáció, ami a felhúzott – ezesetben kettő – főrugó járástartaléka végén tapasztalható hanyatló nyomatékot hivatott kompenzálni. Olyan ez, mintha egy autó tankjában ha kevesebb üzemanyag lenne, csökkenne a teljesítménye. Nos, a legtöbb mechanikus óra, ami tartalmaz egy remontoir-t, fuséé & chain-t vagy egyéb exotikus megoldást, annak rohamosan romlik a pontossága a járástartalék végéhez közeledve. Az automata órák és megbízható időkijelzések (telefon, stb.) korában ez kisebb probléma, de érthető, hogy a legnagyobb órásnevek ilyen rendhagyó és ritka komplikációk be- és újratervezésével szeretnek megméretni.

Na most, ahogy a "transaxle" vagy "trans-axial" szó is jelzi, az órában valamik egy közös tengelyen osztoznak. Ez jelen esetben a tourbillon és a remontoir: a remontoir ugyanis egy saját rugó, kar, illetve csillag-kerék kombinációjával a tourbillon "mögött," a szerkezet hátlap felőli oldalán, de azzal közös tengelyen van (a fenti kép jobb oldalán, középen). A lényeg: a remontoir apró rugója a főrugók felől érkező hajtás segítségével másodpercenként felhúzódik majd az így raktározott energiát a karon és csillagkereken át a gátszerkezethez továbbítja. Mivel a kimért tervezésnek köszönhetően a rugó mindig ugyanakkora erővel "rúg," ezért még a gyengébb főrugó teljesítmény esetén is a rugó konstans erejű energiája jut el a gátszerkezethez – így segítve kiegyenlíteni a nyomatékbeli veszteséget a járástartalék végén.

Ha ez így nem világos vagy nem felfogható, aggodalomra semmi ok – ezért tudnak csak néhányan a világon ilyet tervezni és készíteni, mert a legtöbben még a leírását is csak sokadik olvasatra értjük meg (vagy még akkor sem).

A tourbillonról annyit beszéltünk már, hogy most nem esünk neki mégegyszer – itt a blogon az oldalsó sávban rákeresve megannyi cikket találhattok róla tőlünk, Nektek írva. A lényeg, hogy a tourbillon is még egy "mechanikus átlag," ami pedig a billegő és hajszálrugó párosának pontatlanságait hivatott kiátlagolni, így kerülve közelebb a tökéletes pontossághoz. Hétköznapi haszna más: egyszerűen lélegzetállító látvány, ahogy kis ugrásokkal körkörösen mozog a kis, három ágú ketrec, benne pedig ide-oda billeg a billegő.

A tok is tipikus Strehler alkotás: 41mm széles, 47,2 milliméter magas és 10mm vastag – tökéletesen hordható még egy 16-17 centis csuklón is. A leolvashatóság, mint a legtöbb nyitott számlapú órán, úgy itt sem tökéletes, de a nagy méretű, pálmalevél alakú, kékített mutatók – melyek közül a percmutató eléri a skáláját, ahogy annak lennie kell! – sokat segítenek. A járástartalék pedig a tok bal felső sarkából indulva kandikál ki, nyúlik át a percskála alatt és mutat egy másik skálára a segédszámlap közepén. Gyönyörű megoldás!

Az arany vagy platina tokban érkező Andreas Strehler Transaxle Remontoir Tourbillon ára sem mellékes: aranyban 182'500 svájci frank (azaz nagyjából 48 millió forint), míg platinában pár millióval több. Igazi exotikum megjelenésében, részleteiben és árában is.