Mitől lesz egy luxusóra „in-house”

Senki sem tudja, ki kezdte, de mára igazából már nincs is jelentősége. A folyamat valamikor az új évezred derekán indult, amikor a nagy márkák valamelyikének egy mentes vízzel és száraz péksütivel terhelt meetingjén valaki kitalálta: „Nekünk van egy bazi nagy és bazi drága gyárunk, amiben egy rakás féle-fajta alkatrészt magunk készítünk, míg a legtöbb konkurensünk mindenféle beszállítókkal kénytelen gyártatni. Hülyék vagyunk ha ezt nem használjuk ki, úgyhogy kezdjük el nyomatni: amit mi magunk gyártunk, az jobb, menőbb, értékesebb, prestige-ebb, mint amit a többiek csinálnak. Adjunk nevet is felsőbbrendűségünknek, legyen az mondjuk... In-house!”

Ezért hülyeség az in-house

Évszázadokkal ezelőtt, a svájci óragyártás hajnalán telenként a földművelés feladatai alól feloldozott svájciak kénytelenek voltak más elfoglaltságot találni maguknak. Mindenféle érdekes, egy másik cikkre tartozó okokból az egyik ilyen foglalatosság az óragyártás lett, egész pontosan ki-ki a rendelkezésére álló szerszámok, a vásárlói igények, valamint a személyes affinitás keretein belül kezdett el bizonyos alkatrészeket gyártani.

Nem voltak százmilliók gyárakra és mérnökökre, de akadtak ügyes emberek és átalakítható/megépíthető gépek, amelyek segítségével ki-ki egy-egy területre szakosodhatott – volt, aki számlapokat tudott kézzel festeni majd a zománcot kiégetni, akadt, aki tokokat tudott préselni és polírozni, mások fogaskereket tudtak előállítani, megint mások kézzel csontvázasítottak szerkezeteket és így tovább. A gyárak sok esetben egész szerkezet összeszerelő szetteket, úgynevezett ébauche-kat rendeltek, melyeket saját belátásuk szerint minimálisan módosítottak, dekoráltak, majd a máshonnan szintén rendelt tokokba a megint máshonnan kapott számlapokkal szépen összeszerelték.

Az ezek mögött álló erő mindenkin fölül állt: a minőségi órák annyira bonyolult és kifinomult szerkezetek, hogy ekkoriban teljesen feleslegesnek és pénzügyi lehetetlenségnek tűnt mindent egy tető alá hozni. Megvoltak az egyes szakterületek specialistái, akik egyre nagyobb mennyiségben egyre több céget tudtak kiszolgálni. Nagy volt az átjárás a márkák között is – az első Panerai-ok közül sokat szereltek Rolex szerkezettel, ami ma soha nem fordulhatna elő.

Szóval, miért hülyeség az in-house őrület? Azért, mert sok esetben nem hoz semmilyen érdemi előrelépést a felvágás és árfelhajtás lehetőségén túl – megannyiszor az alap in-house szerkezetek az égegyadta világon semmi újat nem ajánlanak: ugyanannyi járástartalék, ugyanolyan funkciók, sőt, sokszor a hivalkodásból újratervezett megoldások miatt pocsék megbízhatóság és rendkívül sokszor szükséges garanciális javítások.

Nem véletlen, hogy aki hajszálrugót tudott gyártani, az nem akart tegnapról mára tokot, fogaskereket és számlapot készíteni, mint ahogy aki a számlapokhoz ért, nem tervezett beruházni még egy gyárépületnyi tokkészítő gépezetbe.

Miért van ennyi in-house óra manapság?

Az utóbbi két évet leszámítva a kilencvenes évek vége óta húsz töretlenül és tényleg minden épeszű várakozást felülmúlóan sikeres periódusa volt a luxusóra-iparnak, a folyton növekvő tortából pedig mindenki minél nagyobb szeletet akart magának. Szó szerint ömlött a pénz a világ nagy piacairól (kifejezetten Kínából), olyan felfoghatatlan mennyiségben, hogy a cégek muszájak voltak valamit kezdeni vele – befektetni, visszaforgatni legalább egy részét. Így nem volt akadály a Halálcsillag komplexitásával és árával vetekedő gyárak semmiből történő felépítése, illetve a meglévő, évtizedek tudását felhalmozó specialista manufaktúrák (főleg számlap, mutatók és tok) kilóra történő felvásárlása és a luxuscégcsoporthoz vagy egyetlen céghez való csatolása.

Ha viszont nyolc vagy kilenc számjegyű svájci frank összegeket tapsol el egy cég, azt valahogy validálni kell a tulajdonosok szemében, egy gyár pedig bármilyen jól néz ki a YouTube videókban, bizony akkor termel pénzt, ha gyártanak is benne. Itt jött a marketing ami elkezdte a fent is bemutatott mantrát tolni: az in-house az menő és presztízs, és a többi földönfutó márka a vásárolt ETA szerkezeteikkel mehetnek a levesbe, mert olyan szerkezete bárkinek lehet, de amilyet mi gyártunk, olyan meg csak nekünk van. Szóval ha értesz az órákhoz, akkor menő in-house werkes órád van.

A probléma ezzel az, hogy ahogy minden komplex terméknél, legyen az többrétegű wc-papír, új hibrid hajtású autó vagy luxuskaróra, piszok nehéz még a megfelelő tudás és gépek birtokában is olyat alkotni, ami első eresztésre megállja helyét a piacon – megbízhatóság, szervizelhetőség, a vélt vásárlói igények valóságban megtapasztalt hiánya... Ezer helyen félremehet a dolog, és egy egész gyárat újraszerszámozni, a gépeket újraprogramozni, az embereket újraképezni megint csak iszonyatos költség.

Ezt megtapasztalta gyakorlatilag kivétel nélkül minden egyes nagy cég, aki a kétezres években agatta magára a manufaktúra címerét: nem tudunk olyan nagy cégre gondolni, aki ne fürdött volna be a megbízhatóság terén egy vagy több új szerkezetével.

Szóval... miért hülyeség az in-house? Azért, mert nem minden, de sok esetben az ember a pénzéért egy alap szerkezetet kap ami a szó legszorosabb értelmében semmilyen új élményt vagy funkciót vagy teljesítményt nem ad. Egy ötezer eurós óráért kilencet fizetni, amikor az ugyanúgy 4 Hertzen jár, úgyanúgy kb. két nap a járástartaléka, úgyanúgy automata és úgyanúgy egy dátumot meg egy másodpercet tud felmutatni... Nos, a legtöbb esetben badarság.

Az egyik kedvencünk a hivatalosan Zsolnay porcelán számlappal szerelt Frédérique Constant Art Porcelain modell.

A Frédérique Constantról lesz még szó rögvest, de a kontraszt kedvéért álljon itt egy szuper Frédérique Constant javallat benne egy alap ETA/Sellita szerkezettel: ez az Art Porcelain, amely itthon, Magyarországon kézzel készített Zsolnay porcelán (zománc) számlappal kapható. Persze, a tok nem lesz úgy díszítve, mint egy tízmilliós Patek Calatraván, de ha leszállunk a földre és értelmes keretek között szeretnénk elérni azt, hogy öltönyóránk sokkal értékesebbnek tűnjön, mint amennyibe valójában került, ennél kevés érdekesebb választás van – és hazaibb vonatkozásúbb ebben az árban pedig csak simán nincs. A számlapot élőben látni kell a többi mellett és ha minimális affinitással is bírunk a minőségi, kézzel készült termékek iránt, semmi kétségünk nem lehet majd a lenyügöző mélysége és minősége kapcsán. És hogy milyen szerkezet van benne? Senkit nem fog érdekelni, max az órást ha szervizelni visszük és lesz még alkatrésze is hozzá...

Ezért király dolog az in-house

Álljon itt most néhány olyan ellenpélda, amik egyszerre saját kategóriájukban még versenyképesen árazott órák és a saját a beléjük szerelt kalibernek is van extra hozadéka – nem csak annyi, hogy a márka elsütheti a "manufacture" és a "maison" szavakat a marketinganyagokban.

Ha az inverzét vesszük a fentieknek, kiderül: egy saját avagy in-house avagy manufaktúrális szerkezet akkor testesít meg jó vételt, ha ad egy vagy több extrát, ami kizárólag az adott márkához vagy legalábbis csak nagyon kevesekhez köthető. Ez lehet megjelenés, funkció, avagy csak simán a presztízs jó ár-érték aránnyal ötvözve. Hasraütésszerűen fogunk válogatni, nem teljes a lista – mint mindig, a kommentben feltett kérdéseitekre most is örömmel válaszolunk!

Frédérique Constant Manufacture kollekció

Már a nevében is benne van a hivalkodás, a lényeg azonban nem derül ki: a Frédérique Constant (néha, khm, bizony híres-neves és híres-drága nagy márkák fő modelljeitől ihletve) alakított ízléses megjelenést és társította azt versenyképes árazással. Swiss Made plecsnivel ellátott, saját szerkezettel szerelt, szépen dekorált, időtálló dizájnnal megtámasztott órát bizony a Frédérique Constant-tól kapni az egyik legjobb áron. Míg olcsóbb órák néhányszáz euró körül hivalkodnak saját szerkezettel (bizonyos Tissot, Hamilton, stb.), azok szinte mindig módosított ETA-k (az ETA pedig velük egy kalap alá tartozik a Swatch cégcsoport tagjaként, így nem nagy kunszt kapni egy kicsit más szerkezetet amit rögtön sajátnak lehet nevezni).

A FC ezzel szemben nem engedte lazsálni a manufaktúrát, mi több, az elmúlt néhány évben keményen dolgoztak újabb kaliberek kialakításán – az ezekért felelős Pim Koeslag pedig nem csak egy igazi műértő és kiváló órás, de egy hihetetlen közvetlen, a svájci kihaénnem mentalitástól üdítően mentes egyéniség is. Egy szó mint száz, van Moonphase, Worldtimer, Chronograph és Classic kollekció, mindben legalább egy-egy teljesen vállalható megjelenéssel felruházott modellel.

Feljebb menetelve a financiális táplálékláncon durvul a verseny erősen és egyre több lesz a szemfényvesztés is – igyekezzünk nem hanyatt esni egy alap Cartier werktől mint az MC 1904 ami nehezen tud az átlag felhasználó számára értékelhetőt felmutatni. Bár itt már bekönyökölünk a milliós árazásba, az Omega és Rolex óriási szerkezet-harcán túl is van élet:

• A Panerai elismerésre méltó 3, vagy akár 8 napos járástartalékkal felturbózott saját szerkezeteket tesz mostmár az alapabb, két millió alatti óráiba,
• A TAG Heuer is bekeményített és a 1887-es, általuk gyártott de bizonyos megoldásokat a Seikotól (khm-khm) licensszel átvevő werkjük után a Heuer-01 és Heuer-02 teljesen in-house, elismerésre méltó technikai megoldásokkal ellátott, másfél millió forint körül már elérhető órákba szerelt werkekkel köszörülte ki a csorbát. Ha in-house, svájci, presztízs márkától kapott, funkciókkal felruházott órát szeretnénk, a Carrera Heuer-01 kollekció figyelemre méltó (és végre a méretes 45-ös verzió után kapható 43mm-ben is).
• A Jaeger-LeCoultre az egyik legnagyobb múltú és legtermékenyebb szerkezetgyára, náluk a Master kollekció alapabb darabjai között érdemes szétnézni.
• A Zenith El Primero minden idők egyik leghíresebb szerkezete, melynek szinte számtalan variációja létezik mára (még percismétlős és tourbillonnal szerelt variánsok is vannak!). Egy alap El Primero 400-as werkkel ma újonnan árult óra a történelem egy darabkája, művészet vele mellényúlni.
• A Montblanc is egyre több saját szerkezettel feszít, de jól kell tudni válogatni, hogy kitűnjenek az értékelhető megjelenésű modellek.

Térjünk csak egy pillanatra vissza arra a Rolex-Omega viaskodásra, mert ha már in-house, muszáj beszélnünk róluk is: a Rolex a teljes éves termelését in-house bonyolítja le, tehát a saccolt 800ezer-1millió óra, amit a Rolex előállít, mind in-house szerkezettel érkezik. Pár kivétellel (melyek közül a mutatók a legfontosabb) minden náluk készül, óráikat pedig mind -2/+2 másodperc napi teljesítmény közé tesztelik – ez sokkal szigorúbb, mint az amúgy is pontosnak elismert COSC kronométer -4/+6 másodperc.

Az Omega a Rolex babérjaira szeretne törni, ezt bizonyos zárt körökben ki is mondták, illetve egyéb módokon is tettenérhető ez a törekvés. Ennek kapcsán az Omega partneri kapcsolatba lépett a METAS hivatalos svájci mérésügyi hivatallal akik jóváhagyják az in-house Omega Co-Axial Master Chronometer szerkezetek Omega által házon belül elvégzett minőségellenőrzési folyamatokat – reméljük elég bonyolult... A lényeg, hogy az Omega rendkívül magas, 15,000 Gauss erősségű mágneses mezőkben is teszteli a szerkezeteket és a tokozott órákat is, a pontosság náluk pedig 0 és +5 másodperc közé eshet napi szinten. Röviden: az Omega ezen szerkezetei, a Rolexnek pedig a teljes termelése elképesztő technikai erőfitogtatás (jó értelemben).

Panerai 8-napos saját szerkezet 2 millió alatt.

De nem kell ennyire megőrülni, a fent kiemelt példák is mind ajánlhatóak – a Panerai saját szerkezetei is beértek végre minőségben és megbízhatóságban, a TAG Heuer Heuer-01 és Heuer-02 szerkezetek is nagyon patentok.

Végül ott vannak a japánok akik, mint a Rolex, mindig minden felsoroláson és minden egyéb svájci márkán kívül állnak – egyszerűen annyira más szinten csinálják a dolgokat (elsősorban a más volumen és mélyebb gyártási integráció terén), hogy a többiek, akik egy évtizede kezdték ezt a folyamatot, máshol kell, hogy versenyelőnyt keressenek.

A svájciak zseniálisak a presztízs-teremtésben, a történet mesélésben – a japánok túlzott szerénységük miatt (mely a marketingben, vagyis annak hiányában is erősen megmutatkozik) a luxus szegmensben még sokáig a meg-nem-értettek közé tartoznak majd. Teljes ellentmondásnak tűnhet, de a Rolex is küzd egy kicsit hasonló problémával: sokan legyintenek a Rolexre, mondván mindenki Rolexet akar és csak azt ismeri, az órák iránti szeretetüket pedig egy egyedibb döntéssel szeretnék kommunikálni (ez persze nem csorbít semmit azon a tényen, hogy a Rolex a modern luxusóragyártás és így az in-house megkérdőjelezhetetlen királya).

Még két dolog: Egy, hogy elnézést a többiektől, akiket kihagytunk pedig van egy-egy érdekes szerkezetük és kettő, hogy iszonyatos a felhozatal a saját szerkezetes óráktól, úgyhogy a fenti áttekintést kezeljük úgy, mint egy áttekintést szokás és nem egy egy-az-egyhez útmutatót, amiből majd kiolvasható, hogy kinek-kinek milyen órát ajánlott vennie holnap. Amiket kiemeltünk, azokat szerintünk érdemes feltenni a térképre – de még sokat fogunk ezekről beszélni, úgyhogy pánikra semmi ok, ha ezen a ponton még nagyobb a zűrzavar, mint a világosság. A kérdéseiteket pedig alább a kommentekben várjuk örömmel!