Egek ura! Hamilton Khaki X-Wind Auto Chrono Limited Edition

2018. március 06. - Időmérő

hamilton-khaki-x-wind-auto-chrono-03.jpg

Mennyire menő egy olyan óra, ami még azt is el tudja feledtetni, hogy Khakinak hívják? Oké, a cégnél anno (anno = 1910-ben!), amikor ezt a nevet az első Khaki Fieldnek odaadták, valószínűleg a magyar nyelvű áthallás nem volt prioritás. Komolyra fordítva a szót, a Hamilton Khaki X-Wind Auto Chrono Limited Edition nagyon egyben van, ami a megjelenést illeti, a nevén túl ugyanis a roppant összetettségét is elképesztő könnyedséggel tudja leplezni.

A Khaki (ejtsd: kheki) Fieldet 1910-ben az amerikai hadsereg katonáinak alkotta meg a Hamilton – a Khaki Aviationt pedig, ki gondolta volna, a harci-, kereskedelmi- és hobbi pilótáknak tervezték és része a Hamilton immár száz éves repülőórás múltjának!

hamilton-watch-ad-01.jpg

Történelem lecke: az 1892-ben, Lancaster, Pennsylvaniában alapított Hamilton (mely 2003 óta Svájcban tartja székhelyét) a vasúti közlekedés számára készített, pontos óráival szerzett nevet magának, innen bővült a repülős órák vetületével 1918-ban. Így, megbízható, pontos óraként a repülés hajnalán, Hamilton órát választottak az első US Airmail légiposta repülőútjához, valamint az Északi Sarkra menet, illetve az első Hawaii-California repülőúthoz is, mi több, az első megállás nélkülő keleti part - nyugati part, New York - San Francisco úthoz is. Mélyen gyökerezik tehát a Hamilton és a repülés közös múltja.

hamilton-khaki-x-wind-auto-chrono-05.jpg

A fekete, bézs és acél ilyen kombinációja úgy ütős, hogy közben nem tűnik úgy, mintha túlságosan próbálkozna – gyönyörű részlet a számlap peremén végigfutó homokszínű, háromszögben véget érő sáv, a kronográf segédszámlapok apró, bézs indexei, valamint a műhorizont által ihletett futó másodperc segédszámlapjának elemei. A fekete-fehér kontrasztja, valamint a mutatók hegyes végei is a leolvashatóságot hivatottak javítani az egyébként zsúfolt számlapon – van itt 30-perces és 12-órás kronográf összesítő, nap és dátum ablak, illetve központi kronográf másodpercek.

Külön kunszt a "drift angle calculator" – aki pilóta, annak ezt nem kell lefordítani magyarra, aki meg nem az, annak meg nem fog úgy tenni, mintha tudnánk erre a magyar szakkifejezést. Hogy ezt hogyan kell kiszámolni a forgatható tárcsák és a skálák segítségével, arra a Hamilton öt oldalt szán a használati utasításban (itt megtekinthető), ebbe teszünk most magunknak egy szívességet, és nem bonyolódunk bele, bármennyire is menő a sok szögeltérés, koronaforgatás meg miegymás. Viszont ha egy ilyen órát veszünk, illendő lenne ezt bebiflázni, mert utána van ám égés, ha nem tudjuk elmagyarázni, mire is képes a bonyolult megjelenésű MacGyver karóránk.

hamilton-khaki-x-wind-auto-chrono-02.jpg

Viccet félretéve, aki szereti az összetett megjelenésű órákat, annak jó eséllyel tetszeni fog a Hamilton Khaki X-Wind Auto Chrono Limited Edition, mert jól adagolja az egyes kisebb és nagyobb vizuális elemek súlyait, a színeket, még a három korona és két gomb sem tűnik annyira kiugrónak vagy ügyetlenül túl soknak, mint teszik azt megannyi másik órán.

A jó arányokhoz és a rengeteg funkció befogadásához viszont 45 milliméteres acél tokra volt szükség, ami nagy, még akkor is, ha a fülek szépen íveltek és nem hogy nem játszanak rá a buflák megjelenésre, de még kicsit karcsúsítanak is a tok frontális és profil megjelenéséhez. Szép munka. További érdekesség még a nagy polírozott felületek hiánya: ahogy annak minden valamirevaló field, búvár, pilóta és egyéb hadászati karóra esetén lennie kell, nincsenek bazi nagy tükörfényes felületek, mert egyrészt a harcmezőn irtó feltűnő lehet a fényes acél csillogása, másrészt pedig a használót is elvakíthatja – ez kifejezetten igaz a felhők felett, a metsző napfényben repkedő pilótákra. Mivel azonban mégis egy luxusóráról van szó, így a lünetta, gombok, és koronák pereme kaptak egy vékony polírozott peremet, ami, szó mi szó, rengeteget dob az összképen és a $2,595-os árt is segít sokkal elfogadhatóbbá tenni.

hamilton-khaki-x-wind-auto-chrono-01.jpg

A Hamilton Khaki X-Wind Auto Chrono Limited Edition ahogy a neve is utal rá egy limitált kiadás, 1918 darabnál ér véget a termelés, ezzel állítva emléket a Hamilton és a repülés 1918 óta ápolt, idén 100 éves közös múltjának. Patent óra lett, le a kalappal.

BÓNUSZ VIDEÓ: igazából 4:53-tól kezdődik a lényeg, betekintés a Hamilton amerikai, 1940-es évek végebeli gyárába.

A bejegyzés trackback címe:

https://oras.blog.hu/api/trackback/id/tr2913674662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása