Replika órák – Öt ok, amiért hagyd a hamis órákat feltörekvő rappereknek

2017. november 16. - Időmérő

gagyi-ora-5.jpeg

Minden Órakedvelő volt már ebben a helyzetben: nagy mennyiségben fogyasztjuk az órás tartalmakat, bújjuk a netes és nyomtatott publikációkat, nézegetjük a képeket, mutogatjuk őket az értetlen haveroknak, magyarázzuk, hogy "mégis mi kerül ezeken ennyibe?!"... Aztán eljön a villámcsapásszerű pillanat: venni kéne egyet. Igen ám, de még ha a szétpukkadni készülő malacpersely tartalma engedné is, hogy belátható időn belül megvegyük a kiszemelt nagybetűs Órát, csábító a replika órák világa, ahol (régi Dakota közmondást kifacsarva) olcsó húst vehetünk, hogy megkóstoljuk, tényleg híg-e a leve.

Lássunk öt okot, amiért replika órát venni bármikor, bármilyen okból, bármennyi pénzért ön- és közellenes dolog. Kockázatok és mellékhatások.

gagyi-ora-3.jpg

Közröhej tárgya lett az a rapper, akinek a kamu Audemars Piguet-je minden képen ugyanazt az időt mutatja!

1) A minőség

Vagyis annak hiánya. Ha előmászik egy szelet ótvaros párizsim a hűtő mélyéről és belekaristolom, hogy Pick, attól az még nem lesz sem finomabb, sem kelendőbb, sem a haverok vagy bárki szemében meggyőzőbb, aki életében látott már viszonyításképpen minőségi felvágottat.

Erre szokták a' okosok azt mondani, hogy "jó, de van replika óra százezerér' is, az má' csak nem hulladék?!?!" – amire azt tudjuk mondani, hogy egyrészről de, az, mert ott fog szétesni először, ahol most még nem várod (koronazár, automata felhúzás, tömítések, csatok, kristály tükröződésmentes bevonata, soroljuk még?), másrészről pedig "százezeré'" már márkás órát lehet venni, Japánból, nem mélykína egy kialudt vulkánjának mélyén található sweatshopból, ahol kiégett nukleáris fűtőanyagokat olvasztanak óratokká.

Szóval a replika óra egy időzített bomba, és mivel jó eséllyel nem fog pontosan járni, ezért azt sem tudod, mikor robban. Garancia meg nincs, úgyhogy ha elromlik, még csak a hajadra sem tudod kenni, nem hogy bárhol pénzért vagy ingyen megjavíttatni. Hiába van benne koppintott ETA szerkezet, nem lesz olyan, nem győzzük eleget mondani.

seiko-5.jpg

Egy jó Seiko 5 mindig és minden téren többet fog nyújtani, mint bármelyik replika. (Ez csak egy példa, de jó példa, hogy milyen patent órát lehet venni jó áron, nagy névtől)

2) Ennyiért van jobb.

És mindegy mennyi az "ennyi." Nincs olyan olcsó replika óra, aminek az árából ne lehetne igazi órát venni. Ha kell, használtan, ha kell, kopottan, de legalább igazi anyagból lesz, amit még meg lehet menteni és amit lehet bizalommal és örömmel viselni.

Folytatva az előző gondolatmenetet: ha replika órát vennél, amiben eredeti (vagy legalábbis annak mondott) ETA szerkezet van, mert hogy ilyenből is akad szép számmal, akkor már patent Seiko/Citizen árban vagy mindentudó G-Shock kategóriában vagy használt Tissot/Hamilton/Certina árkategóriában vagy. Ha pedig mégsem, akkor is már nagyon, nagyon közel vagy hozzá és hidd el, hálát fogsz adni nekünk, magadnak, meg az órádnak, hogy még 1-3-5 hónapot spóroltál és tudsz igazi órát hordani. Ha elcseszel 50-100-150 ezret egy replika órára, azt a pénzt soha a büdös életben nem látod viszont – sok sikert egy ilyen órát bármilyen értelmezhető maradványértéken eladni kummantás és/vagy egy orbitális balek nélkül –, és az az igazi óra, ami az előbb még 1-3 hónap spórolásra volt, most megint nagyon messze van.

montblanc-worldtimer.jpg

Egészen bonyolult órák replikáit árulják manapság (sokszor az eredetiről készült fotóval!!!). Ez a Montblanc Orbis Terrarum éppenséggel eredeti, ezért minden eséllyel sokáig fog jól működni.

3) Megbízhatóság

Vezetnél jó érzéssel replika Audit? Oké, hogy az eredeti is csalós dízel, de legalább eredeti Audi alkatrészek csalnak.

Na jó, komolyra fordítva a szót, egy óra, függetlenül attól, hogy mechanikus vagy kvarc, elegáns vagy mélytengeri búvár, bonyolult, vagy csak három mutatós, egy baromi összetett szerkezet, ami kis alázattal megközelítve bizony egy kisebb mérnöki csoda, hogy egyáltalán működik. Mi több, nem csak működik, de az elvárás az, hogy évekig, sokszor évtizedekig funkcionáljon, hogy patinásodjon és ne szétrohadjon.

Láttunk (nem olcsó) replika órát belül, amiben a koronát a főrugóval összekötő fogaskerekek fogai bő fél év használat után gyakorlatilag elporladtak. Maradtak a szép, fogazat nélküli kerekek, amik vígan csúszkáltak egymáson, a korona előbb akadozva, majd mindenféle ellenállás nélkül forgott, a főrugó meg, értelemszerűen, maradt mindörökre felhúzatlan.

gagyi-ora-1.JPG

Az instagramon @fakewatchbusta néven valaki sportot űzött abból, hogy ismert amerikai sportolók és celebek képein szúrta ki a replika órákat. Ez az AP is távol van az eredetitől, még ha sok mindenre figyeltek is. A tok egy darab mackó sajt nemességében pompázik egy eredetihez képest.

Eláruljuk, egy Panerai replika volt benne egy kamu 6497 szerkezettel, sőt, azt is eláruljuk, hogy egy eredeti Paneraiban ilyen vehemens koronakezelés mellett is csak nagy kitartás és baromkodás eredményeképp fordulhat elő – rendeltetésszerű használat mellett meg csak 5-8-10 év után. És ha kopik is, nyugodt lehetsz, hogy lesz hozzá alkatrész, ami kompatibilis és amivel újabb évtizedet nyersz az óra működésébe.

Végül, de nem utolsó sorban, már ami a megbízhatóságot illeti, kevés kiábrándítóbb dolog van, mint amikor valami, amit a keményen összedolgozott pénzünkön veszünk, vacak. Mi dolgoztunk érte, vártunk rá, spóroltunk, gondolkodtunk rajta, megvettük, örültünk neki, erre pár hét vagy néhány hónap múlva cserben hagy minket. Mindjárt fogunk egy tábla milkát, ez olyan szomorúan hangzik.

gagyi-ora-7.jpeg

Kinder tojásban találhatták a kamu sárkányt a kb 250 milliós Richard Mille hamisítványához... a hamis tourbillon alul középen a legrosszabb rémálmainkban fog visszaköszönni.

4) Akit át lehet vele verni, az "annyit is ér", akit meg át akarsz verni vele, az meg tudni fogja, hogy nem eredeti.

Kinek, minek vennél replikát? Ha meg szeretnéd osztani, ne tartsd vissza, őszintén szívesen vesszük a kommenteket! De... valójában ezt csak neked kell tudnod. Ha magad miatt veszed, akkor ne tedd, az eddig felsorolt három ok miatt.

Ha azért veszed, hogy mást lenyűgözz vele, hogy máshogy tegyék eléd a vizet az étteremben, hogy normálisabban kezeljenek a s*ggfejek a szervizben (igen, vannak jófej szervizesek és hálánk örökké üldözni fogja őket!), vagy hogy egy üzleti megbeszélésen vagy családi találkozón többre tartsanak... akkor se tedd. Ha ugyanis nem tudja megkülönböztetni az eredetit a hamistól, valószínűleg lövése sincs, hogy mennyibe kerül az eredeti, azon kívül, hogy "hát biztos drága".

heuer-02t-diamonds.jpg

Egy eredeti TAG Heuer Heuer-02T

Kitérő: órakedvelő barátainkkal meg-megszoktuk kérdezni a családban, hogy szerintük egy-egy óra mennyit ér. Egy Breguet, egy Rolex, egy Omega, egy Panerai. Ha épp jár nálunk egy ilyen óra, akkor kézbe adjuk, más esetben gépen mutatjuk. A válasz legtöbbször köszönő viszonyban sincs a valósággal (sokkal kevesebbet mondanak, mondjuk néhány százezret milliók helyett), mert a küszöb náluk sokkal alacsonyabb, ami a drágát illeti.

Szóval, ha beállítasz egy Rolexszel, a hozzá nem értők nem azt fogják gondolni, hogy innentől a Seychelles-szigetekre jársz nyaralni (mert tudják, hogy nem voltál), hogy nagy BMW-d van (mert látták, hogy nem azzal jöttél), és hogy milliós órád van (mert azt se tudják, hogy olyan létezik, de ha létezne is, neked miből lenne?). Szóval őket ezzel nehéz tőrbe csalni és hidd el, nem a kamu órád miatt fognak jobban tisztelni vagy szeretni, hanem mert az vagy, aki vagy – na, hol az a nagy tábla milka?

Ha meg olyat akarsz lenyűgözni, aki vágja az órákat, az valószínűleg az asztal másik végéből is meg fogja tudni mondani, hogy nem eredeti. Nem ferdítünk, ez az igazság: az asztal másik végéből látszik, hogy nem úgy csillan, nem úgy törik a fény sem a tokon, sem az üvegen, sem a mutatókon, sem a csaton, hogy nem olyan a súlya ahogy fekszik a csuklón, és hogy nem úgy hordod, mintha eredeti lenne. Aki igazán, igazán vágja az órákat, az ezeket is mind tudja és észreveszi.

gagyi-ora-2.jpeg

Botrányosan pocsék Rolex replikák – 4es6os másik végéből ordít róluk, hogy 50 forintot sem érnek.

5) Elveszi a kedved az eredetitől

Ha eddig nem hallgattál ránk és megvetted, akkor itt az ötös pont. Álltad az eddigi ütéseket, de itt jön a bal horog ami elveszi a kedved a további emberkedéstől: ha veszel egy replika és/vagy gagyi órát, az az eredetitől is el fogja venni a kedved. Ha drága replikát vettél, és azt hordtad, akkor is.

Ha ott lesz az eredeti a kezedben, esetleg meg is vetted és hordod, újra meg újra be fog villanni annak a gányolt órának a képe, az elcsúszott nyomtatással a számlapon, a gagyi hangja a lünettának, a billegése a koronának valahányszor csak hozzáértél, meg ahogy párásodott télen ahogy a hideg utcáról hazaértél a lépcsőházba.

A replika képes lehet elhitetni veled, hogy valami köze van az eredetihez (pedig nincs), és ez a tapasztalat összeér fejben az eredeti névvel. Minden téves informálás ellenére ez az egyetlen (!) ok, amiért a nagy nevek utálják a replikákat – és nem, nem azért, mert egyetlen Rolex is a boltban maradna, mert a vásárló replikát vett inkább. Mindenki, akinek tényleg, de tényleg futja az eredetire, az el fog menni megvenni – aki meg azt hiszi, hogy lenne rá pénze, de nem veszi meg, annak valójában nem futja rá... De attól még vehetne más márkát, olcsóbban!

gagyi-ora-9.jpg

Már csak egy kicsit kell görgetni ezért a videóért, de előtte +1-es pont...

+1) Orkok, trollok, világvége, gyerekmunka

Fordított előfordulási sorrendben ezeket is magukkal vonzzák a kamu órák. Ha nem gyerekekről beszélünk, akik mondjuk H&M címkét varrtak pulóverbe fél órával ezelőtt (khm, khm), hanem felnőttekről, abban is biztos lehetsz, hogy hulladék gyárak hulladék anyagból borzalmas körülmények között állítják össze a tokokat, számlapokat és egyéb alkatrészeket. A legtöbb ilyen óra az újrahasznosíthatatlan ipari selejt kategóriája, épp úgy, mint a 2200 forintos órák a plázák és kisboltok kirakatában, vagy a szállítással együtt 2 GBP-s órák eBayen. Persze, ezeknek a boltosoknak is meg kell élni valamiből, de ez még nem segít semmit azokon, akik szörnyű körülmények között mérgezik magukat és a környezetet.

Nem, sem nem vagyunk betépve, sem nem a hippi VW kisbusz fedélzetéről gondoljuk át ezeket a dolgokat, ezek egyszerűen csak tények, amikre mi, személy szerint, nem szeretnénk emlékeztetve lenni minden egyes alkalommal, amikor ránézünk a f*stalicska óránkra.

Reméljük, a fent összegyűjtött és kifejtett 5+1 okkal meg tudtuk magyarázni, miért maradj távol a saját érdekedben a replika óráktól. Ne feledd, nincs olyan árszegmens, amiben ne lehetne replika helyett rendes órát választani. Mint mindig, úgy most is várjuk kérdéseiteket, észrevételeiteket kommentben!

 

...És ha már idáig eljutottál, nézd meg ezt a videót, ahogy egy .50-es kaliber elbánik néhány replika órával!

A bejegyzés trackback címe:

https://oras.blog.hu/api/trackback/id/tr6813279063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása